intolarencia

4

2010. augusztus 21. Szerző: paparigo

Dogunk volt Kaposvárom, vagy ahogy erre felé somogyaiasan is mindják, Kapozsváron. A Lidli előtt kapott meg ez a kis szösszenetnyi epizód. A bejárathoz közel, ahol az oszlop miatt elég keskeny a hely, pakolgatott a bevásárló kocsijából egy középkorú hölgy a lányával. Egy “Úr”, meg haladt volna keresztül a meglehetősen elállt keskeny nyiladékon. Emígy az “Úr”, barátságot mellőző érces hangon: ” Nem tudna arrébb pakolászni?!” A Hölgy erre: ” De tudnék! Eközben szikrát hánytak a szemei és tán még kénkövet is eresztett amaz ábrázattyára…. Majd, arréb tolta a kocsit, és igazolást keresően nézett rám, hátha elvállalom a döntő bíró szerepét. Nem tettem, mert mindkettő magatartását intoleránsnak találtam. Mert, ha a nevezett” Úr”, így kezdi: “bocsánat, szabadna egy kis utat, vagy helyt?  A Hölgy  tán, elnéző mosolyal, és egy “elnézést” szóval megfűszerezve a pikantériát, arrébb tolta volna a kocsiját. Ez sem tellett volna több időbe, és mindenkinek jobb szájízzel folytatódott volna e derűsnek igérkező nyárvégi szép napocska.

4 thoughts on “intolarencia

  1. Éva szerint:

    Ez az ő ügyük volt.Igazad van. Udvariatlanság udvariatlanságot szül. Soha nem lehet belőle kikeveredni.Néha az ember persze jól beszólna, de magáról állít ki bizonyítványt. Ilyenkor udvarias vagyok, de hogy is mondjam: fapofával. Ebből aztán talán lehet érteni.Van mosolygós udvariasom is annak, aki megérdemli.:-)

  2. Poldi szerint:

    Én sem mutattam semi jelét az érzelmi állapotomról, mikor "úgy" nézett rám a pakolós hölgy! 🙂 Azért nekem a mosolygósod jobban tetszik!

  3. Éva szerint:

    Tetszik az új, valós képed kinn. Kálmi sem volt " kutya",:-) de ez azért mégis más!:-)

  4. Poldi szerint:

    Ezek szerint már nálad is látható! Egy biztonsági beállításon kellett változtatnom, mert ugye a képek is egyfajta rizikófaktort képeznek a GURUK szerint…. Szerintem a Kálmi fotó volt a nyerő! :-))) Azért köszi, hogy Te másképpen látod! Sok puszi: Laci

Hozzászólás